akkumlator bikazas villam 01 - Rólam

Rólam

Amikor rákerestél az „akkumulátor bikázás” kulcsszóra, a számos különböző találat között nagyon nehéz volt kiválasztani a megfelelő embert, akire rábíznád a járműved, ugye?

Pontosan ezért tartom fontosnak azt, hogy bemutatkozzak, és elmondjam, hol tanultam a szakmát és miben tudok neked segíteni. Hiszem, hogy a hatékony segítség alapja a bizalom, a bizalom alapja pedig az, hogy megismerjük egymást!

Szabó Dénes - Rólam

Ki vagyok én?

A nevem Szabó Dénes, autóvillamossági szerelő vagyok, álmomból felkeltve is képes vagyok az akkumulátor bikázásra, szóval ha most éppen az út szélén állsz és bajban agy, akkor nem is muszáj tovább olvasnod: igen, én vagyok, aki segít majd rajtad, hívj bátran.

A Fáy András Közlekedésgépészeti szakközépiskolában végeztem autóvillamossági szerelő szakon, majd több magánműhelyben dolgoztam, végül 2 évre a Porsche Inter-Autó Pest Kft.-nél helyezkedtem el.

Itt problémamegoldóként sokat tanultam, hiszen azok az autók kerültek hozzám, amelyekkel más szervizek nem boldogultak. Ezután pedig saját vállalkozásba kezdtem.

A szabadidőmben a hobbimnak hódolok, sziklát mászok, barlangászom, és futok, hiszen sokat ülök az autóban a pórul járt autósokon segítve, és valahogy a mozgást is be kell iktatni az életembe…

akkumlator bikazas villam 01 - Rólam

Hogyan tudok segíteni, ha akkumulátor bikázásra van szükséged?

Ha nem indul az autód és jó eséllyel a lemerült akkumulátor okozza a problémát, mindegy hol vagy, csak telefonálnod kell és a segítségedre sietek.

Nem kell trailert hívnod vagy leintened valakit, hogy segítsen, Budapest területén a telefonhívástól számított egy órán belül a helyszínre érkezem. A helyszínen egy bikázó készülékről beindítjuk az autódat, és már folytathatod is az utadat.

Egyéb szolgáltatások

Nem csak akkumulátor bikázásban tudok a segítségedre lenni: akkor is hívj bátran, ha elhagytad vagy ellopták a slusszkulcsod, ha roncsolásmentesen kell kinyitni az autódat, ha autókulcsot kell klónozni, másolni vagy újraprogramozni.

Zárnyitásban is tudok segíteni, legyen az autó, lakás, vagy széf…

Call Now ButtonHívj most!